Bevezető
A Véda a hinduk ősi írása, olyasmi mint a keresztény világ Bibliája. Keletkezése az i.e. 3. év ezredre tehető, mikor is Vjászadév, a Védák szerzője az emberi emlékezet és felfogóképesség fokozatos romlását látva, rendszerbe foglalta az addig szájhagyomány útján fennmaradt ismereteket.
A Véda tudást őriz az emberiség számára. A vallás kérdésein túl foglalkozik a természet megfigyelésével, gazdálkodással, kereskedelemmel, társadalmmal, stb. Abból az időből származik, mikor a tudomány és vallás még nem voltak egymással szemben álló fogalmak. Kik is vagyunk? Honnan jöttünk? Hová megyünk? Ezekre a kérdésekre ad válaszokat. Többféle emberhez szól, a társadalomban és a társadalmon kívül mindenkit érint. Különféle ajánlásokat ad a különböző helyzetben lévőnek. Bölcsességet ad: erőt az élethez.
Bhakti Alóka Paramadvaiti Szvámi, a védikus bölcsesség őrzője és mestere, „Védikus Bölcsesség Füzetek” sorozatában, világunk aktuális problémáira és tendenciáira ad megoldásokat, vagy „útravaló”-kat a helyes irányok folytatásához. Nem fogadható el az az álláspont, mely szerint a régi írások régi problémákkal foglalkoznak, ezért világképük, megközelítésük ósdi. Kétségtelenül a régi írások üzeneteit nem alkalmazhatjuk szó szerint a jelen világukra, de vannak örök üzenetek, melyet emberi mivoltunk önmagunkhoz, a természethez, egymáshoz való örök viszonyunkból származnak. Például régen az alkimisták kutatták az örök élet szerét, ma a DNS szerkezetét fürkésszük az öregedésért felelős gének után. Régen mesterhez fordultunk, ha szakmát, tudást akartunk szerezni, ma iskolákba járunk és könyveket meg az internetet bújjuk. Régen pénzben, a szerelemben és hírnévben próbáltuk megtalálni a boldogságot, nos ez még ma is így van :-) Legyen e kor bármiben is hasonló a régihez, vagy különbözzön attól, a lélekhez szóló univerzális bölcsesség mindig ugyanaz, és mindig újrafogalmazható.
A Védikus Bölcsesség Füzetek modern nyelven szólnak, rövidek, olvasmányosak, de lényegre törőek. Olyan gyakran ismételt kérdések inspirációjából születtek, mint Mi az élet értelme?, Hogyan éljünk egészségesen és helyesen?, Mi a karma? Mi a reinkarnáció? Hogyan működnek? Vannak-e egyáltalán? Mi az, hogy jó? Mi az, hogy rossz? Van-e egyáltalán jó és rossz? Létezik-e Isten? Ha igen, van-e bizonyíték? Mi bizonyítja, hogy nem csak az elfogultság adja a válaszokat? ... és még sorolhatnánk. Olyan kérdések ezek, melyeket meghallva egyetlen értelmes ember sem marad tétlen. E bölcsesség füzetek nem szektás nézeteket, nem egy kultúra, faj, vagy közösség tanításait tartalmazzák, hanem mindenkihez szólnak, egyszerű szavakkal.
Eddig lefordjtott és kiadott füzetek:
1. Vegetarianizmus
2. Vegetáriánus mondások
3. Lélekvándorlás
4. Reinkarnáció bizonyítékai
5. Tanítások nektárja
6. Minek élni?
További linkek:
Eredeti honlap
Magyar forrásanyagok
|
|